Égigéző, lángban égő, mélybe szálló

Mikát zenészként, énekesként, dalszerzőként, a Misztrál Együttes tagjaként ismerjük. Sokszínű dalai egészen sajátos stílust képviselnek a hazai zenei életben. Énekhangjából őserő tör elő, ami megrezegteti az ember lelkét. Gyermekeit a Búzaszem Iskolába járatja, mert életre szólóan meghatározónak tartja a magyar hagyományok ismeretét és a zenetanulást. Gyümölcsfáink meggyszörpjét szürcsölgetve beszélgettünk a kiüresedett iskola falai között Gyümölcsoltó Boldogasszony havában.

Régóta készülünk rá, hogy beszélgessünk, de azt nem terveztük el, hogy amikor megjelenik majd ez a beszélgetés, éppen Jézus fogantatásának ünnepe lesz. Úgy vélem, megkülönböztetetten fontos számodra ez a jeles nap, ahogyan ezt tanúsítja a 2018-as ÉgIgézők  lemezeden szereplő Tóth Bálint veséből írt Himnusz Gyümölcsoltó Boldogasszonyhoz című dalod is.

A tavaszi napfordulót szorosan követő Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe a kedvencem az évkörben, mert számomra azt jelképezi, hogy minden él ezen a teremtett világon. Élet van mindenben, ahogy egy közösségben is. Élet van a föld alatt is, ahol a fák hajszálgyökerei összefonódnak, amelyeken keresztül egymást táplálják, értesítik és közösséget formálnak. Ha megsimogatod a fákat vagy énekelsz nekik, ők is másképp állnak hozzád, ahogy az egész teremtett világ másképp áll majd hozzád. Nekünk, embereknek ezt a gyökereken keresztüli összekapcsolódást kellene megtanulnunk a fáktól.

Ehhez persze az kellene, hogy először mindenki legyen tisztában a saját gyökereivel. A te gyökereid hová vezetnek?

Az őseim nagymarosi sváb parasztok voltak, gazdálkodtak, főként állattartásból éltek. Úgy látom, hogy manapság kevés olyan ember van, aki igazán ért a földhöz. A falusi emberek beköltöztek a városba, és eltépték a gyökereiket. A népzene is kezd városi műfajjá válni, holott a népzenét vissza kell helyezni oda, ahonnan kaptunk, a faluhoz és a földhöz. Nem kell ehhez persze mindenkinek visszaköltöznie vidékre, de legalább legyen az embereknek kapcsolatuk a földdel. Ültessenek gyümölcsfákat, kertészkedjenek, ha lehet tartsanak állatot. Ha mindez nincs már meg, akkor kérdezem én, miből táplálkozik a népzene?

Ha eltépünk minden gyökeret, ami az őseinkkel köt össze minket, akkor hogyan, mitől emlékszünk majd a régi dolgokra?

A családi fotók azért megmaradnak. Kezünkbe akad egy fénykép, ahol a dédnagyapánk áll a diófa mellett, és ezen elmerengünk. A városban azt érezzük, hogy valami nem jó, valami nem kerek, de amikor meglátogatjuk a vidéki rokonainkat, vagy ahogy mondani szokás, amikor hazamegy az ember, akkor érezzük, hogy ott valami más, valami jó. Így találhatjuk meg újra az eltépett gyökereinket. Amikor kivágnak egy fát, a gyökerei benne maradnak a földben, tehát valamilyen kapcsolódás megmarad a kivágott fa és megmaradók között. Velünk emberekkel is így van ez valamiféleképp.

Hogyan veszed észre, hogy a fák érintkeznek egymással és közösséget alkotnak?

Gyakran járom az erdőt, és figyelem a fákat. Éneklek, zenélek nekik. Ez egy megfigyelés. Ahogy minket emberek is megfigyelnek egyébként. Ha tisztelettel vagy a természet felé, elmondják egymásnak s biztos lehetsz benne, hogy vigyáznak rád s megmutatják a rejtett szépségeiket is.

Az őseid hagyományában milyen helyen volt a zene?

A családomban mindenki, akire emlékszem, kapcsolódott a zenéhez. Dédnagyapám, nagyapám és testvére, édesapám, nagybátyáim, unokatestvéreim. Van köztük kórista, kántor, hangszerkészítő, templomi dicsőítő. Ki erre, ki arra ment, de a zene összeköt minket, mint a fákat a gyökereik. Nagymamám egész nap énekelt. Édesanyám mindig énekelve, dúdolva altatott el engem. Édesapám dobos-énekesként bálokban és lagzikban zenélt. Ezek után nem csoda, hogy színész vagy zenész akartam lenni. Zenész lettem.

Taníttattak a szüleid? Milyen zenei képzést kaptál?

Nagymaroson nőttem fel, ahol már az óvodában tanultunk zenélni. Az óvó nénik tanítottak minket furulyázni. Ez annyira komoly dolog volt, hogy sokan megmaradtak a zene mellett abból a nemzedékből. Az általános iskolában klarinéton folytattam a tanulást. Az öcsém meg gitározott, de ő focista akart lenni, ezért egyszer csak abbahagyta a zenetanulást. Apám kijárt a meccsekre, amiből én gyerekként csak annyit vettem észre, hogy a meccsekre bezzeg kimegy, de az én koncertjeimre nem jön el. Abbahagytam hát a zenetanulást én is, és elhatároztam, hogy én is focista leszek. Ennek szüleim nem igazán örültek. Aztán rájöttem, hogy egy egyeneset sem tudok rúgni a labdába. A gimnáziumi években jött aztán a gitár. A hippi barátaimtól lestem el az első akkordokat Vácon a Duna-parton. De azóta sok embertől tanultam a mesterfogásokat. A Dévai Nagy Kamilla által alapított Krónikásének Zenedében, tőle és tanártársaitól, aztán Tolcsvay Bélától, a Kaláka együttes tagjaitól, Kátai Zoltántól, Kobzos Kiss Tamástól, Krúlik Zoltántól s még sorolhatnám a zenésztársakat, barátokat kiktől tanulok nem csak a zenét, hanem emberséget is. A többi hangszert is autodidakta módon tanultam meg megszólaltatni.

Még milyen hangszereken játszol?

Inkább mondjuk úgy, hogy meg tudom szólaltatni még a dudát, a dorombot, a török hosszúnyakú lantot, a kobzot és a fidulát. Szeretnék megtanulni tekerőn is, mert együtt tudnék vele énekelni.

És ott van az énekhangod is, ezt se hagyd ki a sorból! Ezek közül egyiket sem tanultad zeneiskolában?

Egyiket sem.

Hogyan érkezik meg egy újabb hangszer a kezeid közé?

Engem valahogy megszólítanak a hangszerek.

Hogyan történik ez?

Ez egy érdekes kérdés. Az ember egyszer csak úgy érzi. Emlékszem, hogy 2008-ban egyszer csak kialakult bennem az érzés, hogy meg kell tanulnom dudálni. Ismeretlenként felhívtam hát Bese Botondot, hogy készítsen nekem egy dudát. Ő meg azt válaszolta, hogy hívjam őt vissza, amikor majd komolyan gondolom, és lerakta a telefont. Két év múlva hívtam fel újra, és mondtam neki, hogy most már tényleg szeretnék dudán játszani. Ő pedig azt válaszolta, hogy jó, akkor most már megcsinálja a dudát.

Miért érzed annak szükségét, hogy ennyi hangszert meg tudj szólaltatni?

Egyik hangszeren sem vagyok szólista. Számomra minden hangszer kisérő. A hangszerek segítenek nekem, hogy el tudjam énekelni, amit szeretnék. Ők a támaszaim. Hogy egy példát mondjak, aprájákat nem tudok dudán játszani. Ilyen soha nem is lesz. Nem a virtuozitásukért szeretem az egyes hangszereket, hanem inkább azért, mert minden hangszer megnyit számomra egy csatornát, amelyen keresztül eljutok oda, ahonnan mindannyian jövünk, a csendbe.

Téged rezegtetnek ezek a hangszerek?

Amikor megszólalnak ezek a hangszerek, akkor kezdek el igazán élni. Minden hangszer másfajta rezgést nyújt. A léleknek is több árnyalatát ismerjük. Van olyan lelkünk, amit nem nagyon szeretünk, de tudjuk, hogy van olyan része is, ami meg jó. A dudát és a furulyát azért is szeretem különösképpen, mert ezek szerepelnek a meséinkben.

A sokféle hangszer okozta különböző rezgéstől lesz ilyen sokszínű a zenéd?

Lehet. Az biztos, hogy én ezért élek még. Az életemnek az a lényege, hogy minél többet tapasztalatjak, és így minél többet tudjak átadni az embereknek. Azt nem tudom, hogy miért, nem is érdekel, csak csinálom.

Azt mondják rólatok, a Misztrál három hangjáról, hogy 3 képzett énekhang. Most akkor képzett vagy sem? Te hogyan látod ezt?

Gyerekkorom óta képzem a hangom, ahogy zenésztársaim Török Máté és Tóbisz Tinelli Tamás is. Mindig énekeltem, otthon, kórusban, majd a Misztrál együttessel immár több mint 23 éve. Jártam magánének órákra is, de nem sokáig.

Amikor fenn állsz a színpadon, mindezek ellenére azt halljuk, hogy nagyon szólnak a hangszereid, nagyon szól a hangod.

Hát ezt köszönöm! Ahhoz, hogy egy hangszer megszólaljon úgy, ahogy te szeretnéd, abban persze nagyon sok munka van. Együtt kell élni a dallal. Nem mindegy, hogy mit zenélünk, mert az az életünké válik. Amit kimondunk az megteremtődik. Nem mindegy tehát, hogy mit mond az ember, főleg nem énekelve, mert az énekelt szó imádság. A magyar nyelv erre különösen alkalmas. A magyar népdal úgyszintén. Kétszázezer népdalunk van felgyűjtve. Jó, ha ebből húszezret éneklünk. És a többi hol van? Miért nem ismerjük ezeket? Hol vannak a férfi énekesek?

Ezek a kérdések foglalkoztatnak mostanság?

Igen. Olyan kérdéseken gondolkodom el, hogy hol vannak a férfiak által énekelt gyűjtések. Nem értem, hogy miért nem énekelnek a férfiak. De egyáltalán, miért nem éneklünk?

Van két fiad. Ők énekelnek, zenélnek?

A kisebbik most igen. A nagyobb pedig újra kezd énekelni. Botondnak nagyon szép, erős hangja van, most épp 17 éves, és éppen zenekar alapításban vannak a barátaival. A kisebb fiam, Nimród már az első osztályt a Búzaszem Iskolában kezdte. Vele és Flóra lányommal is szoktunk együtt énekelni.

Mit gondolsz arról, hogy az unokáid fognak-e zenélni, énekelni?

Remélem. Szeretném, hogy a zenének továbbra is meglegyen a folytonossága a családunkban. Egyébként minden embernek kellene zenét tanulnia a Földön. A zene megtanít odafigyelni, összerendezni, komplexebben látni. A zene érzelmi intelligenciát ad. A zene visz magával, érzelmeket vált ki. A zene az ember kifejező eszköze. Ha szavakkal nem is tudod elmondani, de egy hallgató nótával el tudod énekelni. A zene jó arra, hogy önmagaddal megbeszéld a dolgokat. A zene kulcs a mindenséghez.

Milyennek képzeled a jövő zeneoktatását?

A zene lényegében játék, ezért a zenét játszva lehet jól tanítani. Valahogy úgy képzelem el a jó zeneoktatást, ahogy a mondókákat tanítjuk a gyerekeinknek: gyere, ülj ide mellém és mondjuk együtt, vagy gyere, ülj ide mellém és játsszuk el együtt. Nem baj, ha hamis, csak fújd a nótát, csak játssz. Ez hiányzik a mai világból: a játék. A világ olyan komoly akar lenni, és mi emberek mindent olyan komolyan veszünk! Legfőképpen magunkat.

Téged még sosem ért csalódás zenetanulás közben?

Erről egy történetem jut az eszembe. Hála Istennek megadott számomra, hogy ismerhettem Pál Pista bácsit. Drága jó Pista bácsi két találkozás alatt a sárba döngölt engem, aztán meg felemelt. Egy alkalommal, mikor meghallgatta a duda játékomat így szólt: „Mi volt az első nóta amit dudán fújtál, szentének?” - Hát igen – válaszoltam. Ő meg: „Rakd le azt a dudát, soha nem lesz belőled dudás.” - Leraktam. Fél óra múlva újra, szigorú hangon, katonásan kérdezte, hogy „Te miért nem fújod?”. Válaszoltam neki, hogy: Pista bácsi mondta az előbb, hogy nem fújjam. Mire ő megint csak katonásan: „Azonnal vedd elő. Ezt fújd! Nem jó így! Rakd le. Vedd föl újra.” És akkor egyszer csak azt mondta: „Na végre! Jól van, most már fújhatod”.

És egyébként mi volt az első nóta, amit megtanultál dudán játszani?

Karácsonyi ének volt, mégpedig a Dicsőség mennyben az Istennek kezdetű. Ezt fújtam először dudán, de nem Pista bácsinak. Neki csak fújtam valamit, de ő ezt kihallotta abból a nótából, amit neki fújtam. Aztán meg amikor a furulyát vettem kézbe Pista bácsi előtt, akkor az ellenkezőjét kaptam tőle, hogy „Na, ezt még nem hallottam senkitől ilyen szép váltásokkal játszani”. A dudáért különösen meg kell szenvedi. Sosem felejtem el, amikor először fújtam otthon, fél óra múlva a család küldött ki a házból, hogy ezt csak kint.

Hogyan lehetne eljutni a zeneiskolák szigorúan megtervezett tanrendjétől a szabadabb, játékosabb zeneoktatásig?

Valahogy úgy, ahogy a Búzaszem Iskolában ezt már másfél évtizede csinálják. Amikor Nimród megérkezik az iskolából, leülünk egymással szemben, elfújjuk együtt a nótát, és figyelem közben, hogyan emelgeti az ujjait. Ő meg az én kezemet nézi. Számunkra, számomra ez az élvezetes módja a zenetanulásnak, és ez jó példa arra, hogy nem csak kottából kell tanítani a zenét. Ne az legyen a jó gyakorlat, ha az első hangtól az utolsóig úgy játszod el a darabot, ahogy az elő van írva. Hol van ebből az ember, aki zenél? Élvezetessé kell tenni a zeneoktatást, aminek alapszinten nem feltétlenül a kottából való játék a módja.

A zeneoktatást tekintve mi az, ami még másképp működik a Búzaszem Iskolában?

A táncházak, a koncertek, a kamaraórák. A zene azt szereti, ha mozog, ha burjánzik, és nem azt, ha befogják egy négyökrös szekérbe. A zene élő dolog, mivel élő emberek játszák, és az élő embereknek érzelmei vannak. Alkalmakat kell teremteni, hogy ezek az érzelmek kiszabadulhassanak az emberből. Úgy látom, hogy a Búzaszemben ezt jól csinálják. Jó lenne, ha ezt a kezdeményezést minél többen támogatnák, mert ez elvezethet oda, hogy a zeneoktatás szabadabb, örömtelibb legyen.

Végezetül oszd meg velünk, hogy mi az, amin mostanság dolgozol? Készül-e új lemezed?

Számomra azt hozta a járvány, hogy életemben először elnyertem egy alkotói pályázatot. Azt vállaltam, hogy elkészítek egy szóló lemezt. Égállomás lesz a címe. Szép Ernő, Juhász Gyula, Nacsinák Gergely, Sinka István, Osztrogonácz Miklós, Bendek Elek, Nagy László versek szerepelnek rajta.

Mikor jelenik meg?

Hát, az a jövő zenéje...