Alsóban az élet
A cím alapján a Búzaszem iskola alsós osztályaira is gondolhatnánk, de most másféle alsóról van szó. Iskolakert szakkörünkkel jelentkeztünk az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének legfrissebb kutatásába. Ezzel nemcsak a kertészkedés és a növényvilág szépségeit szeretnénk megmutatni a gyerekeknek, hanem célunk a természettudományos gyakorlati ismeretek gyarapítása is.

Koratavasszal érkezett hozzánk a felhívás, mely szerint önkéntes kutatók jelentkezését várják egy közösségi tudományos programhoz. Rendkívül érdekesen hangzott már a címe is: „Alsóban az élet”. A kutatási felhívás lehetőséget kínált arra, hogy az újonnan felásott iskolakertünk talaját megvizsgáljuk és megismerjük.
A jelentkezési időszak sikerrel zárult. Országosan majdnem 700 településről érkeztek jelentkezők.
A feladat nem tűnt sem túl nehéznek, sem túl bonyolultnak, de annál inkább érdekesnek és látványosnak. A Talajtani Intézettől postán kaptunk egy 95%-ban pamut, fehér alsóneműt, amit május első hetében el kellett ásnunk a kertben. A gyerekekkel közösen, nagy izgalommal készítettünk egy kis gödröt a veteményesünk közepén, és együtt betemettük az alsógatyát.


A helyét botokkal és kövekkel jelöltük meg, hogy biztosan jó helyen keressük majd 60 nap elmúltával. A „kísérleti eszközt” július elején kell kivennünk és megvizsgálnunk, ami nem másból áll majd mind egyszerű szemrevételezésből.

Minél jobb a talaj szerkezete, szervesanyag tartalma és vízellátottsága, annál több talajlakó mikroorganizmus, lebontó szervezet él benne, és bontja le az elásott alsógatyát. Izgalommal várjuk a júliust, hogy vajon az iskolakert talajáról mi derül ki számunkra, mennyi marad meg az alsóneműből. A fotókkal illusztrált eredményt a helyszín megjelölésével együtt valamennyi résztvevő beküldi a Talajtani Intézetnek. Az országos összképet, és ebben a mi kis kertünk elhelyezkedését, mi is nagyon kíváncsian várjuk.
Bővebb információ ezen a hivatkozáson található a programmal kapcsolatban. https://www.mta-taki.hu/hu/cimkek/alsoban-elet
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a tavaszi közreműködését iskolakertünk előkészítésében. Nagy hálával gondolunk mindenkire, aki el tudott jönni segíteni, - akár ásni vagy fonni, palántázni vagy ültetni -, illetve akik növényeket tudtak adni. Ennek a sok munkának köszönhetően mára már nagyon szépen növekednek a veteményeink. Ugyan még nem értünk a munkák végére, mert vannak elmaradt feladataink, de igyekszünk szépen rendben tartani mindent.