Minden forint a többszörösét hozza közösségi összefogással
2020. március 16. | Beszélgetés Horváth Szilárddal, a Búzaszem egyik alapítójával
2004-ben egyetlen osztályban 7 gyermekkel, az alsógödi katolikus közösségi ház nagytermében indult útjára a Búzaszem Iskola. Alapítói azért vágtak bele az iskolaépítésbe, mert szerettek volna gyermekeiknek keresztény, magyar és családias nevelést adni. Ma nyolc osztályban 176 gyermek jár az alsógödi iskolába, amelyet az önkormányzattól iskolaépítésre adott telken épített fel az iskola közössége. Mégpedig úgy épített, ahogy arra kevés példa van Magyarországon: közösségi összefogással.

Sokan azt gondolták 2008-ban, a válság kezdetekor, hogy lehetetlen vállalkozás felépíteni a Búzaszem iskolaépületét. Hiszen nem volt hozzá pályázat, állami, egyházi vagy önkormányzati pénz. Mi volt a siker záloga?
A közösség ereje. Az épületben többezer ember munkája, adománya, akarata, mosolya, imája összegződött. 2008. október 19-én raktuk le az iskola alapkövét. A Búzaszem Alapítvány számláján akkor volt 50 ezer forint. Alapkő urnára elköltöttünk 45 ezret, ezt annak rendje-módja szerint egy kis ünnepség keretében be is betonoztuk a gyerekek jövőnek szóló üzeneteivel együtt. Maradt ötezer forintunk. Amikor Markó József polgármester úr az alapkőletétel után megkérdezte tőlem, hogy mikor kezdjük az építkezést, azt válaszoltam neki, hogy jövő héten. Kérdezte, hogy mennyi pénzetek van. Ötezer forint – mondtam. Valami árny átfutott az arcán. Hogy milyen gondolatai lehettek…. De a következő hétvégén Benke Gyuri földmérő barátunk a csapatával kitűzte az épület nevezetes pontjait. Két napot dolgoztak, s nem kértek egy fillért sem. A gödi Eke család és a szintén gödi Baka Béla segített a földmunkákban, szintén adományként. Bardócz Norbert szintén helyi vállalkozó kedvezményes áron kimarkolta az alapot, majd a szülőkkel ásót ragadva kiigazítottuk azt. Ez se került sok pénzbe. Aztán érkeztek a piarista szakmunkás tanuló diákok, s a szakmai gyakorlatukon, mestereik vezetésével a Piramis Kft-től kedvezményesen vásárolt faanyagból bezsaluzták az alapot. Majd kaptunk adományként kétszázezer forintot, vettünk belőle vasat, s újra érkeztek a piarista diákok, s a mestereik vezetésével bevasalták. Majd egy hirtelen érkezett hatszázezer forintos adományból gyári áron betont vásároltunk, s a szülőkkel és a piarista diákokkal lebetonoztuk az alapot és az 500 négyzetméteres szerelőlemezt. S így ment tovább a folyamat. Juhász Attila, a Piramis Építőház vezetője gyári áron adta az építőanyagot és ingyen a szállítást az ország bármely szegletéből. Valamint a kapcsolatrendszerét ajánlotta még fel. Hogy ez mit jelent, akkor tudtuk meg, amikor felhívott bennünket, hogy van formai hibás tégla az egyik gyártónál, olcsóbban adják, intézze-e. Amikor igent mondtunk, a cég bécsi központjánál intézte a Búzaszem téglavásárlását. Így vettük meg a hét és félmillióba kerülő téglát ötmillió forinttal olcsóbban. Tengersok ilyen történetünk van. Az építkezés végén a bank 260 millió forintra értékelte az épületet. Ténylegesen 170 millió forintot adtunk ki. Ebből 80 millió forintot bankhitelből hoztunk be, 30 millió forint volt a magánhitel, 60 millió forint a pénzadomány. A maradék 90 millió forint a mi munkák és az árengedmények értéke, amit soha nem kellett kifizetnünk.
Hogyan tudták összeszervezni ezt a sok embert és akaratot?
A szülői közösségből alakult egy iskolaépítő csapat. Ez volt a szíve az építkezésnek. Mokos Béla agrármérnök vállán nyugodott az egész építkezés terhe. Márton Laci belsőépítészként a tervezői művezetést vitte, Hubay Nóra kertészmérnökként a beszerzésekért volt felelős, én magam történelem tanárként a pénzügyekért. Amikor pedig kellett, egy időre átvettem Bélától az építkezés vezetését. Mindannyian önkéntesként dolgoztunk.
Voltak-e hullámvölgyek, amikor reménytelennek tűnt minden?
Hullámvölgyek voltak, reménytelenség sohasem. Mindig éreztük Isten támogató szeretetét. A legnehezebb helyzeteken is átsegített bennünket. Amikor elfogyott a pénzünk, szülők tettek szó nélkül jelzálogot a házukra, felvettek tízmilliós hitelt, s így segítették át a közösséget s nehézségeken. Vittük a keresztünket, s ez mindig elegendő volt ahhoz, hogy átívelje az előttünk lévő szakadékokat. A 2009-ben felvett hitelek utolsó részletét 2022 februárjában fizetjük vissza. Évtizedes, kitartó, napi munka van mögöttünk. És persze előttünk is.
Miért csak most vágnak bele a tornaterem építésébe?
Pár éve már elkezdtük a beruházás tervezését, de akkor még egyszerűen nem volt itt az ideje. Az előző építkezés törlesztése sok anyagi erőnket elvitte. A 2008-as építkezés elindítására akkor még nem jellemző józan belátás győzött, amikor úgy döntöttünk, később kezdünk. Nem beszélve arról, hogy a közösség közben megnőtt: most másként kell összefognunk, mint akkor. Már nem annyira egyértelmű, hogy mindenki érezze: a Búzaszem sorsa rajta múlik. Intézményesültünk – remélem, csak egy kicsit. De most már felszabadulunk a terhektől, s nagyon szükség van a tornateremre, amely persze nemcsak az iskola igényeit elégíti ki, hanem a városi közösségi tér is lesz.
Az önkormányzat ott áll a beruházás mögött?
Az önkormányzat támogatását 2004 óta éreztük. Első szerződésünket Sándor István polgármester úrral kötöttük meg. Markó József polgármester úrral folytattuk az együttműködést, az általa vezetett testület döntött a mostani építkezés támogatásáról is. Most Balogh Csaba polgármester úrral egyeztetünk, s az új testület is megerősítette a támogatást. Úgy látjuk, s magunk mindig is úgy éreztük, hogy ez választási ciklusokon átívelő ügy, s a várost is szolgáljuk az iskolaépítéssel. Civil módon rendkívül hatékonyan tudunk építkezni. Minden befektetett forint a maga kétszeresét-háromszorosát hozza közösségi összefogással. Amikor az emberek lelkében érlelődik meg a közös cél, akkor együtt, de külön-külön is, hegyeket tudnak megmozgatni. Közösség alakult itt a város polgárai között, s egy másfajta, egymás munkáját támogató közösség az önkormányzattal.
Mi az, ami már adott az újabb építkezéshez, és mi az, ami még hiányzik?
A tervek készülnek, rövidesen a kezünkben lesznek, s elkezdődik az engedélyeztetési folyamat. Alakul az új iskolaépítő csapat. Vannak benne a régi csapatból is, például Mokos Béla, Márton Laci és jómagam, de vannak újak is, fiatalabbak, új lendülettel, új szaktudással. Elkezdtünk adományokat gyűjteni. Van jócskán árengedmény felajánlásunk is. De még nincs kivitelezőnk, hogy említsek azok közül is valamit, ami szorongat minket. S 100 millió forint pénzadományt kell összegyűjtenünk, ez is nagy feladat lesz.
Miként gyűlhet össze ez a 100 millió forint adomány?
Például az 1%-os adományokkal mindenki úgy adhat, hogy neki egy fillérbe sem kerül. A Búzaszem Alapítvány honlapján tájékoztatunk mindenkit arról, hogy miként ajánlhatja fel a személyi jövedelemadójának egy százalékát a tornaterem építés céljaira. Március 16-ától elkezdünk ezért a célkitűzésért dolgozni, s folytatjuk egészen május 20-áig. Számunkra döbbenetes tény, hogy az utóbbi 4 évben több, mint 2 millió fővel csökkent az 1%-ot felajánlók száma. Így hát szeretnénk olyan embereket is megszólítani, akik az elmúlt években megfeledkeztek az 1% felajánlásáról. Igyekeztünk olyan kampányt kitalálni, ami folyamatosan fenntartja az emberek figyelmét. Tehát sorozatot indítunk, amelynek fontos része a felvilágosítás és a humor. Lényegében erre a két elemre építünk. Mindenkit arra kérünk, hogy segítsenek minket azzal is, hogy terjesztik az ismeretségi körükben. És persze gondoljanak a Búzaszemre, amikor az 1%-ot felajánlják.