Színházi beavató szakkör a Búzaszemben

2021. március 20. | Fehérváry Lilla

2020 szeptemberében színházi szakkört indítottam a Búzaszem iskolában. Horváth Szilárd megtisztelő bizalmának köszönhetem, hogy ez a régi vágyam ebben az iskolában teljesülhetett.

Színházi beavató szakkör

Lassan 15 éve foglalkozom iskolákban színházzal „A mesétől a színpadig” program keretében. Különböző iskolákban osztályok kerestek meg egy-egy kötelező olvasmánnyal, melyeket egy félév alatt, hozzávetőlegesen 30 órában feldolgoztunk úgy, hogy annak minden részletét a gyerekekkel közösen alkottuk meg. Díszlet, melyből utána kiállítás lett, jelmez, szöveg, zene, koreográfia. Nagy élmény a közös alkotás öröme, mely egy előadásban csúcsosodik ki. Az egyik így készült Ludas Matyi előadás az országos diákszín versenyen győztes lett.

2020 nyarán Barcs Ágival a Búzaszem Iskolában egyhetes színházi tábort tartottunk, melynek során a kisgömböc mesét dolgoztuk fel. Szép volt látni, követni, moderálni a különböző korú gyerekeket. Rendkívül ügyesek és inspiratívak voltak. Az utolsó nap megtartottuk az előadást a szülőknek. Emlékezetes nap marad számomra.

A nyári napközis tábort követő szeptemberben elindítottam a szakkört. Miért? Mert az egymás iránti tisztelet indirekt módon jön létre. Mert a népi elemeket kreatívan használjuk. A beszéd készsége, az éneklés és a mozgás az önkifejezés fontos részei. A beszéddel a gyönyörű nyelvünket ápoljuk. Az énekléssel érzékenyítjük lelkünket a tisztaságra. Erősítjük a kohéziót, és mivel egy történetbe ágyazva énekeljük a dalt, új, markáns színt kap az ének. Életre szól. A mozgás megtanít magamra és társaimra figyelni. A közös színpadi munkák során megtanulunk együtt alkotni. Sok az improvizáció, mely a váratlan helyzetekben segíthet a hétköznapokban is. A színház egy összművészeti és közösségi alkotói munka. A népmesék közelivé, jelenvalóvá válnak. Ethnowellness. Ünnep és felüdülés a szépségben.

Kacor király az idei témánk. A korlátozások feloldását követően folyamatosan várom a jelentkezőket a puszilla@gmail.com e-mail címen.

Szeretettel és köszönettel: Fehérváry Lilla

Segítse céljaink elérését azzal, hogy hírlevelünk olvasásával követi a Búzaszem történéseit!